Érdekesség, hogy Carlos Bianchi a 2003-as Libertadores-kupa csoportmérkőzéseire nem is nevezte Tévezt, a focista ugyanis a korosztályos argentin válogatott tagjaként előbb az U20-as Copa Américán szerepelt (amelyet a gauchók meg is nyertek), majd az eredeti elképzelések szerint a junior vébén számoltak vele, amit tavasszal rendeztek volna meg az Egyesült Arab Emírségekben, ha nem szól közbe az iraki háború.

Az év első hónapjaiban Carlos így csak az argentin bajnokságban mutathatta be tehetségét, és a clausura küzdelmei során öt találatot ért el, amivel házi gólkirály lett. A Libertadores-kupában aztán az egyenes kieséses szakaszra már őt is benevezték, és Tévez pazar teljesítménnyel bizonyította, hogy vétek lett volna kihagyni őt. A nyolcad- és a negyeddöntőben még nem volt eredményes, az América Cali ellen viszont alaposan kitett magáért: a hazai találkozón egyszer, a visszavágón kétszer talált be. A Santos FC elleni finálé sem maradt Tévez-gól nélkül, a brazilok ellen idegenben volt eredményes, és a sorozat végén őt választották meg a torna legértékesebb focistájának.

Az év második felében Tévez a bajnokságban brillírozott: a második és a hatodik forduló között, vagyis összesen öt találkozón hét gólt szerzett, ebből kettőt a River Plate elleni szuperrangadón. Ezt követően megsérült, és félő volt, hogy ki kell hagynia a Világkupa-döntőt, ráadásul klubja konfliktusba keveredett a szövetséggel, amely szerette volna őt elvinni a végül november végén, december elején megrendezett U20-világbajnokságra.

Végül a Boca győzött: Tévez nem volt ott a vébén, a Világkupa fináléjában viszont csereként pályára lépett, így újabb trófeának örülhetett. Mindezek alapján az sem okozott különösebb meglepetést, hogy az uruguayi El País hagyományos év végi szavazásán őt választották meg a 2003-as esztendő legjobb dél-amerikai focistájának.