A 11. forduló rangadóját rendezték november 6.-án a José Amalfitani stadionban. Majd ötvenezer szurkoló előtt csapott össze vendégként a Boca Juniors a Veles Sarsfielddal.
A hazai nagy múltú csapat, 8 bajnoki címmel Copa Libertadores, Intercontinental Cup, Copa Interamerica, Supercopa Sudamericana és Recopa Sudamerica trófeát is begyűjtött története során. Jelenleg a Comnebol ranglistáján 5. a Vélez Sarsfield, a bajnokságban viszont a középmezőnyből várta a rangadót, a 2011-es Clausura bajnoka. A két csapat között 11 pontkülönbség állt fent a forduló előtt a Boca javára.
A rangadóra az „El Fortín”- ban („Kis erőd” a Vélez pálya beceneve, fogadóképessége 49540 fő, eredeti névadója José Amalfítani egykor klubelnök volt.) került sor, a stadion az 1978-as vb-n több mérkőzésnek adott otthont.
A mérkőzésre jellemző volt a maximálisan nagyszerű hangulat, a játék sportszerű és kifejezetten tetszetős volt, szinte elröppentek a félidők, annak ellenére, hogy gólt nem láthattunk a mérkőzésen. Mindkét csapat inkább távoli lövésekkel próbálkozott, de nem jártak sikerrel. A vezetés megszerzéséhez a Boca került a legközelebb a 35. percben Sergio Araujo-t Cubero felvágta, a játékvezető pedig 11-est ítélt. A végrehajtást a 38 éves, már-már veteránnak nevezhető Schiavi nem tudta értékesíteni, a Vélez kapusa, Germán Montoya szerencsésen, lábbal hárított.
A mérkőzés folyamán úgy tűnt mindkét csapatnak megfelel a döntetlen, ami a Boca esetében a hiányzókkal magyarázható Riquelme, Blandi, Viatri, a Vélez pedig nyilván a pénteki Copa Sudamericana összecsapásra készült.
Összességégben igazságos eredmény született, és a nézők sem panaszkodhatnak. A Boca őrzi elsőségét, és 8 ponttal vezet a Racing Club előtt, a Vélez pedi a 7. helyre jött fel.
A Boca a következő fordulóban hazai pályán fogadja a Racingot a Vélez pedig a Belgrano otthonába látogat.